Trombitás Kristóf, a köztévé műsorvezetője, azóta törölt Facebook posztjában reagált az általa vezetett műsor (Ez itt a kérdés…) legutóbbi adását ért kritikákra. Ebben a műsorban, mint arról szinte a teljes magyar független sajtó beszámolt, több vendégével arról beszélgetett, hogyan „gyógyítható” a homoszexualitás. Bár ez a téma is megérne egy misét, most számunkra az az érdekes, hogy Trombitás magában hogyan értelmezte azt ami történt a műsor után. Posztjának – az index által leközölt – szövegében ugyanis van egy nagyon érdekes gondolat, ami azon túl, hogy bemutatja korunk sajtóviszonyait, megvilágíthatja nekünk az Orbán-rendszer ideológiájának evolúcióját is.
A műsorvezető ezt írja: „Az egész balhét a hátamba kaptam, a baloldali médiumok napi több cikkben ágáltak, mi a mi oldalunkról semmi, sőt az elemi bajtársiasság nevében vannak, akik innen is rúgnak egyet. Korábban nem egy baromságot számos vezércikk és kiállás követett, mert olyankor nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás. A tudat, hogy ez bizony nem olyan frankó, de nem hagyjuk hátra a másikat.”
És most nem is azt emelném ki, hogy a köztelevízió műsorvezetője magát egy oldal, egy harcban álló oldal katonájának tartja, és eszébe sem jut (miért is jutna? hol hallotta volna?), hogy a média, főleg a közmédia fő dolga LEGALÁBB ELVILEG, nem az lenne, hogy politikai oldalak harcait vívja, hanem hogy pártatlanul közvetítsen információkat, és a társadalmi problémákat lehetőleg több oldalról mutassa be. A riporternek nem együtt kell borongania, aggódnia, esetleg uszítania a vendégeivel, hanem kérdéseket kell nekik feltenni; és nem álkérdéseket, hogy a válaszokat a riportalanyok szájába adják, hanem valódi kérdéseket, hogy a nézők/hallgatók/olvasók jobban megértsék az adott álláspontot, annak erősségeit és gyengeségeit is. De nem csodálom, hogy Trombitás Kristófnak ez eszébe sem jut, hiszen ő – szavai alapján – láthatólag azt hiszi, a köztévé műsora kb. ugyanazt jelenti, mint mondjuk egy Fidelitas-ülésen politizálgatni.
De nem, nem ez a lényeg, mert ebben semmilyen újdonság sincsen. Azért ideírom, hogy Trombitás szakmaiatlanságát nem menti, ha mondjuk más oldalhoz sorolt újságírók ugyanígy tesznek, vagy ha valaki úgy emlékszik most, hogy tíz éve, más kormány alatt ugyanilyen elfogult volt a közmédia (nem, ennyire nem volt elfogult; bár ez a léc olyan alacsony, hogy erre önmagában nem kell büszkének lenni). De, még egyszer, nem ez a lényeg. Hanem az, ahogyan felpanaszolja, hogy nem védték meg.
Trombitás ugyanis nem egyszerűen azt várta, hogy személyében védjék meg, „mert olyankor nem az a lényeg, hogy kinek van igaza…”. Ő azt várta, hogy álljanak ki a kollégák a kormánypárti orgánumoknál és védjék meg az egészet. Ne csak őt, személyében, mert nem is tehet róla (ahogy bizonygatta is a posztban, hiszen, mint írja, nem az ő ötlete volt a téma), hanem magát a témát, és az elhangzott állításokat is. Mert „korábban nem egy baromság” esetén is így volt. Tehát a „baromságot” kellett volna megvédeni.
És itt is vagyunk. Ha megvédjük a „baromságot”, bár tudjuk, hogy az, akkor ez része lesz annak, amit gondolunk. Akkor a jövő héten már nem mondhatunk mást. A „baromságból” köznapi gondolat lesz.
Hát így jutottunk idáig. A bajtársiasság nevében lett a kormányunk mai politikájára jellemző önző gonosz uszítás normális, a kirekesztés, az összeesküvés-elméletek, az ellenfelek útszéli gyalázása, a szabadságjogok sárba tiprása a szokásos, mindennapi közbeszéd része. Persze ezek egy részét központilag találták ki, és adták az újságírók szájába, vagy írták ki óriásplakátra, de ezek csak bizonyos dolgok. A nagy része egyszerűen úgy zajlik, hogy a leghülyébb leír, vagy kimond valamilyen „baromságot”, a „bajtársak” pedig megvédik egymást. Így a „baromság” normális lesz, sőt az ezzel ellenkező álláspont lesz a „baromság”. Aztán legközelebb ugyanez történik egy másik ügyben. Így haladunk lépésről-lépésre a „baromságok” világában előre, így aztán ami akár még öt éve is elképzelhetetlen volt, az ma mindennap ömlik ránk.
Valamiért ez a kiállás most elmaradt, és hősünk ezen – tulajdonképpen érthetően – kiakadt. Korábban a hírhamisításért előléptetés, az uszításért dicséret, a politikai ellenfelek gyalázásáért jutalom járt, most meg egy ilyen pimf ügyben egyedül hagyják a gaz ellenséggel szemben!
De ez a mechanizmus, aminek váratlan elmaradása most kiborította Trombitás Kristófot, azért is fontos, mert ezek az évek óta hangoztatott „baromságok” befolyásolják a gondolatainkat, nemcsak azokét, akik a kormányzat kommunikációját irányítják, vagy akik részt vesznek benne, de azokét is, akik fogyasztják – akár örülnek neki, akár nem. Ezek a baromságok mindannyiunkat mérgeznek, együtt vagyunk a szarban.
Ha végre felfognánk, hogy ami hülyeség („baromság”), az hülyeség, ami helytelen, az helytelen, akár a barátaink (főnökeink, komisszárjaink, istenített politikai vezetőink) mondják, akár nem, ha megértenénk, hogy ha vakon, mindenféle kritika nélkül küzdünk politikai oldalakért, azzal nem csak a saját életünket, de az egész hazánkat tesszük tönkre, akkor megállíthatnánk ezt az erkölcsi és szellemi zuhanást.
Tényleg túl késő lenne?
