A jó államról szóló gondolkodás során arra a kérdésre keressük a választ, hogyan lehet az állampolgárok számára jobb államot, jobb otthont létrehozni. Ezt egyszerűen jó kormányzásnak is nevezhetjük. Az ennek során követendő út és részben maga a cél is különbözik a szerint, milyen eszméket vallunk magunkénak, milyen országot képzelünk el ideálisnak. Az azonban nem lehet kérdés - és ha azzá válik, azzal az állam, vagy ha tetszik a nemzet értelmét utasítjuk el – hogy ezt az otthont létre kell hoznunk és folyamatosan javítanunk is kell.
Sokat vitatkozunk arról, mit kell tenni azért, hogy elérjük ezeket a célokat. Sokan fejtegetik, hogy a kapitalizmus a végét járja, a globalizáció zsákutca, vagy, hogy gyökeres „zöld” fordulatra van szükség; nem állítom, hogy ezek a narratívák (teljesen) hamisak lennének, vagy, hogy vizsgálat nélkül el kellene utasítanunk őket. Ám nem álluk egyedül a világban. Egy világgazdaság – meglehetősen kicsi, könnyen helyettesíthető – szereplői vagyunk, és az ország gazdasága (amelyből az állam a forrásait szerzi) akkor lehet sikeres, ha jól illeszkedik be a globális struktúrába, és ott megtalálja a saját helyét. Ez azt is jelenti, hogy igenis van helye az arról való gondolkodásnak, hogy mi tehet minket egyedülállóvá, és mi lehet a mi különleges, magyar hozzájárulásunk az egészhez; és azt is, igen, hogy fontos a globális trendeken gondolkodnunk, hogy azokat előre látva bölcs, jövőbe mutató döntéseket hozzunk. Ugyanakkor nem felejthetjük el a magunk (egyébként nem megalázó és elhanyagolható) jelentőségét, amit józanul kell mérlegelnünk. Kis országként nem hihetjük, hogy mi határozzuk meg a világgazdaság trendjeit, de arról sem mondhatunk le, hogy alkotó módon részt vegyünk formálásukban. Finom és nehéz egyensúlyról van szó, de éppen ez teszi a feladatot nagyszerűvé. Mert ez nem változott Kölcsey Ferenc ideje óta, aki így írt az őt követté választó Szatmár megye Rendeihez:
„Midőn magyarnak születtem, együtt velem született az elengedhetetlen kötelesség is: híve lenni hazámnak, híve polgári alkotmányunknak; s e kettő fennmaradásáért, s nagyobb virágzásra emeléséért híven tenni mindent, a mit tehetségeim csekély volta véghez vihet.”
A feladat végrehajtásához a hazát kell a világ nagy és gazdag nemzeteivel egy sorba emelni, hogy szavunk a jövő alakításában nagyobb lehessen. De az eszköz céllá nem alakulhat át; mindezt nem lehet úgy elérni, hogy közben az polgári alkotmányosságot romboljuk le, mert akkor az ország megszűnik polgárainak otthonává válni, akkor pedig minek kezdtük el az egészet?
A haza felemelésének elsődleges eszköze a versenyképesség javítása. Ez mutatja meg, milyen potenciállal rendelkezünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Nem garantálja a sikert automatikusan, de ha a világ országainak csaknem mindegyikét hasonló elvek mentén elemezzük, akkor leszűrhető a siker és az oda vezető út néhány jellegzetessége, az pedig utána már értékelhető, hogy ezekből mennyivel rendelkezik egy-egy ország, és hogyan használja ki őket. Igaz tehát, hogy minden ország helyzete más és más, de kétségtelen, hogy vannak bizonyos tényezők, amelyek mindenképpen azonosak.
A World Economic Forum (WEF, Világgazdasági Fórum) nevű nem-kormányzati szervezet (NGO), amely a davosi éves Világgazdasági Fórumot szervezi (innen kapta a nevét is), minden évben kiadja versenyképességi jelentését, a legutóbbi, több mint 500 oldalas, muattókkal és statisztikákkal telezsúfolt kiadvány nemrég jelent meg. A jelentés összefoglalja, hogy a szervezet kutatói szerint melyek a versenyképesség legfontosabb tényezői. Ezt a világ minden kormánya olvassa és (jó esetben) felhasználja saját fejlődésének alakításában, érdemes tehát komolyan vennünk a jelentést.
Szeretném itt felhívni a figyelmet, hogy az idei jelentés Magyarországra vonatkozó eredményeinek elég hosszú ismertetése következik. Azonban, ha következetesen végig akarjuk gondolni, hogyan lehetne jó kormányzással jó államot teremteni ebben az országban, akkor sajnos neki kell esnünk a tények elemzésének. Ezt ugyanazért gondolom fontosnak, mint a fő költségvetési kiadások bemutatását: túl sok a kocsmai igazság, a zsigerből jövő előítélet, féltudás, és elavult ismeret a közbeszédünkben és sajnos ezekre komoly, jövőre nagy hatással lévő döntéseket építenek politikusok, akik előszeretettel terjesztik is ezeket a tévedéseket (hogy finomak legyünk). Ezért fontos, hogy megembereljük magunkat és megismerjük a valódi helyzetet.
Tehát a versenyképesség pillérei a következők (forrás: World Economic Forum - Global Competitiveness Report 2012-2013):
- intézmények
- infrastruktúra
- makro-ökonómiai környezet
- egészségügy és alapszintű oktatás
- felsőfokú képzés és továbbképzés
- árupiaci hatékonyság
- munkaerő-piaci hatékonyság
- pénzpiac fejlődése
- technológiai színvonal
- piac mérete
- üzleti környezet kifinomultsága
- innováció
A felsoroláshoz rövid leírás is társul, ezt felhasználva vegyük át ezt a 12 pontot Magyarország és a jó állam – jó kormányzás szempontjából. Fontos tudni és az egyes pillérek után jelzem is, hogy mindegyik pillér több (5-22-ig terjedő) faktorból áll össze, és ezekre külön is állapítanak meg sorrendet a 144 részt vevő ország között, amelyek közül a hazánkra nézve kiugróakat is be fogom mutatni. Itt fontos megjegyezni továbbá, hogy a Magyarországra vonatkozó kutatásban a WEF a Kopint-Tárkival működik együtt. Végezetül fontos tudni, hogy a bemutatandó pillérek egymásra épülnek, és fejlettségük (természetesen) összefügg a gazdasági fejlettség különböző szintjevel, amelyből a jelentés hármat különböztet meg. Az első szinten az un. „tényező-vezérelt” gazdaságok állnak, amelyek természeti erőforrásaik, vagy olcsó munkaerejükre versenyeznek, így az első 4 pillér számít kritikusnak. A második szinten „hatékonyság-vezérelt” gazdaságok találhatók, ahol az 5-10 pillérek jó teljesítménye is szükségesek már, hiszen itt már magasabb hozzáadott értékre, magasan feldolgozott termékekre és jó minőségű szolgáltatások kellenek, hogy a gazdaság a magasabb béreket és ezen keresztül az állampolgárok magasabb életszínvonalát ki tudja termelni. A harmadik szinten az „innováció-vezérelt” gazdaságok találhatók, ahol új termékek és szolgáltatások kidolgozása és értékesítésére is lehetőség van, a piacon egyedülálló megoldások kialakítása zajlik és a legújabb technológiákat találják ki és vezetik be. Ide már a 11-12. pillérre is szükség van.
Lássuk tehát a pilléreket!
- Az intézmények
Intézmények alatt azt a jogi-adminisztrációs keretrendszert kell értenünk, amely az egyének, vállalkozások és az állam közötti kapcsolatot meghatározza. Ennek a rendszernek szilárdnak, kiszámíthatónak és méltányosnak (fairnek) kell lennie. A befektetői döntések nagyban függnek ennek az intézményrendszernek az állapotától. Nem szívesen veszünk ingatlant olyan országban, ahol nem garantálják, hogy a tulajdonjogomat harmadik személyekkel szemben igazolni tudom. Ugyanakkor ez a pillér nem csupán jogszabályokat foglalja magában, hanem a kormányzat általános attitűdjét. Ahol nem látnak szívesen, oda én se viszem a pénzemet szívesen; ahol a befektető nem szívesen látott partner, hanem gonosz ellenség, oda nem megyek – ki szeretné azt olvasni magáról, hogy ő az ördög? Ide tartozik a korrupció, a bürokrácia, a szabályozás bonyolultsága, az őszinteség hiánya. Azt gondolhatnánk, hogy ez utóbbi nem fontos, de gondoljunk csak bele: ha elindulok egy tenderen egy másik országban, hogy elnyerjek egy megbízást, majd kiderül, hogy a tender úgy van megírva, hogy csak a kormányzati csókosok nyerhetnek, akkor vajon próbálkozom újra a következő években?
Az intézményrendszer végső soron a kapitalizmus és a modern társadalom központi értékét alapozza meg és ez a bizalom. A bizalom pedig elsősorban nem a leírt szabályokon alapszik, hanem a piaci szereplők, köztük az állam valós viselkedésén. De világos az is, itt nem csak az államról, hanem a versenyszféra szereplőiről is szó van; ahol a hamis adatszolgáltatás, a trükközés, a késedelmes fizetés és főleg a korrupció jelen van, ott a bizalom nem létezik.
Magyarország: 80. hely, 7-ből 3,7 ponttal. Megdöbbentő, de egyébként éppen az alapnak számító első négy pillérben értük el a legrosszabb eredményt, ami egyben magyarázza, miért hanyatlik a versenyképesség: az egyszer már felépített alapnál zajlanak a legijesztőbb folyamatok.
A részfaktorok tekintetében a legrosszabb eredmények a kormányzati szabályozások terhessége (138-ik hely), a privát szektor számára adott jogi lehetőségek a jogellenesnek tartott kormányzati intézkedések elleni védekezésre (135-ik hely), illetve a politikusok iránti közbizalom (128-ik hely) témáiban értük el. A legjobban a terrorizmus miatti üzleti költségek (6-ik hely), a könyvvizsgálat és a beszámolók megbízhatósága (43-ik hely) és a szellemi tulajdon védelme (48-ik hely) területein értük el, de őszintén szólva a második kettőben legfeljebb közepes az eredmény. Összefoglalva pedig az 1., legalapvetőbb pillérben Magyarország igencsak gyengén szerepel.
2. Infrastruktúra
Az infrastruktúrában a közlekedési, elektromos és távközlési rendszerek fejlettségét mérik. Ennek nyilvánvaló előnyei a szállítási hatékonyság növekedése és olyan jelentős iparágak fejlődése, mint a szállítás és logisztika. AZ infrastruktúra állapota természetesen döntő az ipari beruházások telepítésekor, vagy szolgáltató-központok felállításakor.
Magyarország az 50. helyen áll 7/4,39 ponttal. A legjobb az elektromos ellátás színvonalában (40. hely), a vasúti infrastruktúrában (42.) és a 100 főre jutó fix telefonvonalban vagyunk (42.), a legrosszabbak a km/hét alapon számított légkiközlekedési helyekben (75. hely), a kötői infrastruktúrában (83.), és a repülőtéri infrastruktúrában (91. hely). Érdekes a vasút jó helyezése, de ennek oka elsősorban a hálózat hossza (amely a múlt század első harmadától lényegében nem nőtt, csak csökkent), nem pedig a szolgáltatás színvonala, amely (eltekintve néhány nyugatra tartó nemzetközi járattól) a tisztaság, a munkatársak ügyfélközpontúsága, pontosság és gyorsaság, valamint a hatékony szervezet és működés szempontjából egyaránt köztudottan kritikán aluli. A repülőtéri infrastruktúra rossz helyezésének fő oka, hogy egyetlen valóban használt nemzetközi repülőterünk van Budapesten, a debreceni, vagy a péri repülőtér pedig, amelyek legalább fogadnak néha nemzetközi járatokat, kihasználatlan és kis kapacitásúak. Az összevont helyezésünk megfelel a fejlettségi szintünknek, természetesen azzal, hogy fontos fejlesztési feladatok vannak még előttünk, például a nem-autópálya közúthálózat borzasztó állapota miatt, amely félmegyényi területeket tesz praktikusan elérhetetlenné.
3. Makro-ökonómiai környezet
Ennél a pillérnél a makrogazdaság helyzetét vizsgáljuk, mint például a kamatkörnyezetet, az államadósság mértékét, vagy az inflációt. Fontos az értékelésnél a stabilitás is, vagyis évekre visszamenő, és előremutató összehasonlító elemzés is készül. Szempont az adott állam adósbesorolása is (ezt több hitelminősítő eredményéből nyerik).
A magyar helyezés a 44. A legjobban a költségvetési hiány témájában állunk (amennyiben a kormányzati tervek teljesülnek persze, amelynek van esélye), itt a tényleg tiszteletreméltó 13. helyen állunk 6 év folyamatos megszorítás után. Minden más mutatónk az 50. hely felett van, a megtakarítások GDP-hoz viszonyított aránya (20, 7%) például csak a 70. helyre elég, az államadósság 80% feletti aránya miatt pedig a 125. helyre szorulunk, bár fontos tudni, hogy ez az a mutató, ahol a fejlett országok sokkal rosszabbul állnak, mint a fejlődők. Japán az utolsó a 144. helyen, az USA a 138., az egész listán 2. Szingapúr a 135., Németország pont mögöttünk a 126. helyen áll. A legjobbak között van 0 adóssággal Brunei mellett Líbia, Kelet-Timor, vagy, már némi kötvényállománnyal az 5. helyen Madagaszkár, közvetlenül Omán mögött. Ennek oka egyszerű: bizonyos adósbesorolás alatt nem is nagyon lehet felvenni hitelt, így nem is lehet eladósodni. Igaz, fejlődni sem nagyon, mert a hitelt ugyebár azért szokás felvenni, hogy beruházzuk a fejlesztésekbe (lásd még: Széchenyi István Hitel című munkáját).
4. Egészségügy és alapszintű oktatás
Az utolsó az „első szintű” pillérek közül. Az egészségügy jelentőségét az előző posztban már érintettük. A munkakorú népesség egészségügyi helyzete nagy hatással van a gazdasági potenciálra. A távollévő munkavállalók sok költséget okoznak, ezért a megelőzés kivételesen fontos szerepet játszik. Az alapfokú oktatás gazdasági jelentősége pedig felmérhetetlen, hiszen még a legegyszerűbb feladatok ellátásához is szükség van bizonyos fokú képzettségre, így például az írás-olvasás, vagy számolás képességére, az összetettebb utasítások megértésére, a kollégákkal való kommunikációra, és a továbbfejlődés (például szakismeretek elsajátításának) megalapozására. Ebben – gondolnánk – 40 év szocializmus után, amely éppen ebben, a közegészség- és járványügyben, illetve az általános iskolai képzésben és az analfabetizmus elleni harcban érte el kevés sikerei közül a legtöbbet, biztosan az élcsoportban vagyunk. De sajnos itt is csak az 58. helyen állunk. (Majdnem azt mondanám, ha nem hangsúlyozott objektivitásra törekedve sorolnám a tényeket: szégyen-gyalázat. Így csak csóválom a fejemet.) A legjobb eredményt (144 ország közül elsőt!) két, egymással összefüggő kérdésben a malária üzletre gyakorolt hatásában és 100.000 főre eső maláriás megbetegedések számában értük el. Ez szép eredmény, de sajnos holtversenyben értük el 71 másik állammal. Jók vagyunk a 100.000 lakosra jutó HIV/AIDS esetekben (bár meg kell jegyezni a megbetegedések száma éppen a veszély kicsisége és a felelem hiánya miatt növekvőben), 12. vagyunk, ennek üzleti hatásában pedig a 15. a helyezésünk. Viszonylag jó az eredményünk, de lehetne jobb is a csecsemőhalandóságban (35. hely), és a TBC-s esetekben (egykor, még a ’30-as években is Morbis Hungaricus), szintén 35., üzleti hatása 31. Ezek nem rossz eredmények, bár ez utóbbi is romlott az elmúlt években. A várható élettartam már csak 58. 74,2 évvel, ami lássuk be, szégyen és vegyük észre azt is, hogy ezt a nők várható élettartama húzza fel, amely teljesen elszakadt a férfiakétól. Az alapfokú képzés színvonala siralmas módon 57. (a kontinens egyik legjobban szétszakadt oktatási rendszerével, diákolimpiákon brillírozó diákokkal büszkélkedő iskolákkal a nagyvárosok módosabb részén és fél-analfabéta gyerekekkel tele lévő gettósodó kisiskolákkal a szegényebb helyeken).
A beiskolázási ráta adata sokkoló, 92,4%, ezzel a világon a 81. helyet értük el, de csak a 144 mért ország között, mert pl. Kuba nincsen a listán és dombon ülő vadászkutya legyek, ha nem jobb az adatuk. Márpedig ez azt jelenti, hogy 7,6% nem kerül be az általános iskolába, esélye sincsen megtanulni írni-olvasni, számolni, szövegeket megérteni, alapvető információkat kapni a világról. Ez rettenetes.
Sajnos a poszt is rettenetesen hosszú már, úgyhogy hagyjuk most félbe és folytassuk a következő pillérekkel hamarosan.
