A „mi lesz ezután?” kérdéséről szóltam pár szót itt; annak a bejegyzésnek számomra a legfontosabb része ez volt:
„Most pedig munkára! A haza tényleg nem lehet ellenzékben. Ellenzékiek, kiábrándultak, sőt akár kormánypártiak is, tehetünk magunkért, az országért, jó és fontos ügyekért. (….)
Lengyel barátaink himnuszát kölcsönvéve: >>Nincs még veszve Magyarország/ Míg mi meg nem haltunk<<. Amíg harcolunk, nem pártokért, hanem értékekért: egy élhető, tisztességes, igazságos és szabad hazáért, ahol se fideszesnek, se ellenzékinek nem kell félnie, addig nincsen veszve semmi sem.”
Én ehhez, az ott írtakhoz tartom magam. De ez csak az egyik fele a feladatnak. Azt is ki kell találni, a politikai cselekvés milyen eszközeivel lehet életképes alternatívát kínálni a hatalommal szemben.
Jelenleg a következőkből kell kiindulni az én véleményem szerint:
- A jelenlegi (egyébként igazságtalan és minél előbb kidobandó) választási rendszer logikája egyértelműen azt diktálja, hogy csak egyetlen erő szálljon szemben a hatalmon lévő párttal. Ha legközelebb is hétfelé szavaznak az ellenzéki választók, legközelebb is, és örökké fideszes kétharmad lesz. Aki ezt nem látja be, az vak.
- A jelenlegi pártstruktúrából senki sem képes akkorává nőni, hogy a jövő ellenzékének gravitációs középpontja legyen és a többiek csatlakozzanak hozzá, vagy bedobják a törölközőt. Ahhoz túlságosan különböznek. A parlamentbe bejutottak és gondolom a Momentum is úgy gondolja, őneki fenn kell maradnia. Ez a csapda, ez a Fidesz által az ellenzékének kreált kalitka – elég élettér az életbemaradáshoz, de kevés a növekedéshez –örökké fogva tart, és a Fidesz, ha van esze – és van – akkor mindent meg fog tenni, hogy ezt az ökoszisztémát fenntartsa.
- Az előző két megállapításból következik, hogy egyetlen megoldás képzelhető el: kilépni a dobozból. Széttörni a kalitkát. Ezek a pártok – fáj, fáj, tudom – igazából csak a tagoknak és főleg a vezetőknek fontosak ennyire. Az elemi egzisztenciális félelmen kívül, ami nyilván sokakban megvan, az is fontos szerepet játszik, hogy ők úgy látják, a pártjaik egészen eltérő ideológiákat képviselnek, és ezért nem moshatók össze. Ez így is van. Ezen kívül személyes konfliktusok egész sora áll közöttük. Ezt értem, csak nem érdekel. Ami ezeknél sokkal fontosabb, hogy hiába voltak a párok, amelyekre szavaztunk ilyen nagyon különbözők (Jobbiktól DK-ig, Momentumtól MSZP-ig), mi, ellenzéki szavazók már eljutottunk oda, hogy megértsük – a legfontosabb dolog összekötötte őket. Ők nem a Fidesz. Ez a legkisebb közös többszörös.
- Ha tehát rendes választójogi törvényt akarunk, hogy a demokratikus sokféleség és ne az akolszellem legyen az uralkodó és ha rendbe akarjuk hozni az ország ügyeit, akkor előbb az ellenzéki erőknek le kell győzniük a Fideszt, majd kormányra kerülve meg kell változtatniuk a mostani kerteket. Ezután vissza lehet térni a pártpolitikához és lehet szociáldemokrata, baloldali liberális, konzervatív-liberális, konzervatív, népi, vagy akár radikális politikát csinálni. Mindegyikre lenne, aki szavaz.
- Innen pedig, azt hiszem, hogy egyértelmű mire akarok kilyukadni. Egyetlen párt, vagy pártszövetség kell, egy hangsúlyozottan választási párt, egyetlen alkalomra, minden választókerületben egy jelölttel, és egy listával.
Ehhez áldozatot kell hozni embereknek. Hatalmas áldozatot. Ehhez emberi nagyság kell. Bátorság kilépni a változtathatatlannak hitt keretek közül, erkölcsi erő szembenézni a kezdetben nyilván hatalmas szervezeti ellenállással és a megmondó-emberek, párttársak és barátok ellenkezésével. Sokak úgy érezhetik, akár teljesen jogosan, hogy számukra erkölcsileg vállalhatatlan ezzel, vagy azzal összeállni. De ezt akkor is meg kell tenni, mert egészen egyszerűen nincsen más választás. Ez az egyetlen esély. A közös jövőnk fontosabb az egyéni megfontolásainknál. Ha ártatlanul ítélnének halálra, nem emelném el a cella kulcsát a kivégzésem előtti este, ha tehetném, csak azért, mert lopni csúnya dolog? Tényleg?
Mi, választók, mit tehetünk azért, hogy létrejöjjön ez a választási párt? Sürgethetjük pártjainkat. Jelezhetjük ezerféleképpen, hogy elég volt abból a politikából, amely csak a kalitka alapterületéből akar nagyobb helyet. De elmehetünk például demonstrációkra, hogy megmutassuk: létezünk és változást akarunk. Szembeszállhatunk a félelemmel és az apátiával, kiállhatunk fontos ügyekért. Kinyújthatjuk a kezünket egymás felé és odafordulhatunk másokhoz. Megérthetjük, hogy nem vagyunk ellenségek; csillapíthatjuk a gyűlöletet, de közben képviselhetjük határozottan a józan gondolatot.
Egykor egy pártvezér meghirdette, hogy „egy a tábor, egy a zászló”. A következményeit ismerjük. Nekünk most nem kell válaszként másik papagájsereget állítanunk magunkból. Abból egy is elég. De lehet nekünk is egy zászlónk: a szabadság, demokrácia és szolidaritás zászlaja. Ez alá sokan beférünk.
