(Hogy csak a fontosabbakat említsem) Orbán Viktor és Kövér László egyik legfontosabb narratívája, hogy az un. „baloldal” nem szereti a hazáját. A miniszterelnök ez évi tusványosi üzenete is ez volt. És erről elmélkedett például a házelnök nemrégiben az LMP fórumán.
A „nemzeti oldal”, már önnön megnevezésében is, nem is csak sugallja, egyenesen állítja, hogy aki nem közéjük tartozik, az nem szereti a nemzetét.
Nos, én azt hiszem, hogy Orbán, Kövér, Bayer, és a többiek nézete szerint baloldali vagyok. Mert hiszek abban, hogy a társadalom fontos építőköve a szolidaritás, a társadalmi mobilitás, a mindenkinek elérhető (tehát lehetőleg mennél kevésbé fizetős), magas szintű oktatás, és egészségügy. Hiszek abban is, hogy egy bizonyos határig a magasabb jövedelműeknek arányosan többet kell visszaadniuk a közösbe, nemcsak azért, mert ez számukra könnyebben elviselhető teher, hanem azért is, mert a kisebb jövedelműeket bizony segíteni kell. Ennek nem csak az az oka, mert megérdemlik (bár a rászorulók segítése önmagában is helyes, hogy ne mondjam, keresztényi cél), hanem mert így ezek gyermekei nem kerülnek rosszabb helyzetbe és kapnak esélyt. Egyszerűen, mert teszem azt, másfél millió, tanulásra és boldogulásra esélyes gyermekből könnyebb jövőt építeni, mint háromszázezerből. És így ez az egész a magasabb jövedelműek számára is hasznosabb és hosszútávon jövedelmezőbb, mint az a dél-amerikai jellegű társadalom, amit most alakítunk ki. Az tényleg csak néhány száz családnak jó, márpedig a haza, a nemzet annál több, nemde.
Tehát ilyen gonosz balos vagyok. És még undorítóbb, mert liberális is. Bizony. Ami nem mást jelent, mint, hogy bizonyos kereteken túl nem kényszeríteném saját világképemet másokra. (A szabadság határa egészen pontosan mások szabadsága.) Mert hiszek benne, hogy a gondolatok szabad ütköztetése messzebb vezet, mint amikor mindenkinek a sorban kell állni. (Az unalmas, ám elnyomó középszer uralma tönkretesz bármilyen országot, vagy közösséget.) Mert, bár saját ízlésem és értékválasztásom szerint igyekszem olyan normák szerint élni, amit akár konzervatívnak is nevezhetnénk, nem hiszem, hogy csak az jó, ahogy én gondolom. És nem hiszem – azt hiszem ez a kulcs – hogy a saját értékeim olyan gyengék lennének, hogy csak akkor maradnak fenn, ha kötelezővé teszem őket. Leegyszerűsítve, én a saját életemben vagyok inkább konzervatív és másokkal szemben liberális. És megvetem azokat, akik fordítva csinálják – másoknak konzervatív értékeket prédikálnak, vagy írnak elő, miközben olyan szabadosan élnek, ahogy csak tetszik nekik.
Hiszek a nők egyenjogúságában, abban, hogy saját sorsukról dönteni csak nekik lehet, és nevetséges, ha egy férfi prédikál a nők helyéről (a konyhában). Nem hiszem, hogy a világ valami bizarr videójáték, ahol én törekedhetek egyedül önmagam megvalósítására és a boldogságra, miközben a többiek csak bábok, akik szíveskedjenek eljátszani a szerepüket, hogy nekem egyszerűbb legyen.
Nem félek a melegektől, nem hiszem, hogyha őnekik bujkálniuk kell, akkor nekem jobb. Van egy olyan balsejtelmem, hogy a legnagyobb buzizók nem egészen biztosak saját nemi identitásukban. Nekem valahogy sose jutott eszembe, hogy valaki tud pl. „divatbuzi” lenni. Aki így képzeli, az inkább mélyedjen el magában.
Szörnyű, igaz? Ilyen emberek miatt pusztul itt minden…
De hogy nem szeretem a hazámat, azt kikérem magamnak.
Akkor tisztázzuk:
Egy. Egyik politikai oldal sem tehető felelőssé a (rég)múltért. Nem érdekel, hogy Károlyinak, vagy Tiszának volt igaza. (Egyébként egyiknek sem, és nem azért, mert nem akarok állást foglalni. Tisza minden tehetségét és személyisége minden súlyát egy olyan rendszer fenntartásának szentelte, amiről maga is tudta, hogy fenntarthatatlan. Emberi és politikusi nagysága – mint egy görög tragédiában – csak fokozta a bajt, amikor az egész a fejére – az ország fejére – omlott. Paradox módon a nagy egészet tekintve Károlyi jobban, pontosabban és céljait tekintve erköcsileg is helyesebben látta a helyzetet, csak belőle meg hiányzott Tisza előbb említett politikai (államférfiúi) tehetsége és az a hihetetlen tartás, amit a „geszti bolondban” ennyi év távlatából is csak tisztelhetünk. De hogy Károlyi áruló lett volna, vagy, hogy ő okozta volna a bajt, ez nevetséges és ostoba leegyszerűsítés. Vagy egyiknek se legyen szobra, vagy – az én ízlésem szerint – mindkettőnek. Ők gyűlölték egymást, de ez minket semmire sem kötelez.) Továbbmegyek. A ma politikai világa szempontjából pont tökmindegy, hogy a Horthy-korszak hogy is volt, hogy a fehérterror, meg a bethleni konszolidáció, meg a háború és a többi. Nem érdekel Rákosi. Sőt, Kádár se. Hogy a mát kizárólag rajtuk keresztül magyarázzuk, na, ne már!
És külön undorító, hogy mindig a tömeggyilkosokat, nácikat, fasisztákat, sztálinista kommunistákat tolják a politikai oldalak egymás elé. Miért jönnek mindig a legaljával? Ha baloldali vagyok, nem felelek például Farkas Mihályért, ha jobboldali, akkor meg teszem azt Rajniss Ferencért. Ennyi.
Az pedig, hogy ki „ront rá” a nemzetére, innen nézve csak ízlés dolga. Ugyanakkora csúsztatással mondhatjuk, hogy akkor a „jobboldal” ront rá, mert Horthy a románok után vonult be Budapestre és elfogadta az ország megcsonkítását (aláírták a békét, nem harcoltak), meg a „jobboldal” támogatta a német megszállást, a háború folytatását, Budapest és az ország szétrombolását, több százezer magyar deportálását, és a többi. Mi köze van például Lázár Jánosnak, vagy Semjén Zsoltnak ezekhez?
Egyébként, ha már a múltba akarunk visszanyúlni, könyörgöm, akkor ott van Kölcsey, Széchenyi, Deák, Kossuth, Batthyány, Eötvös és a többiek. 1825 és mondjuk 1870 között itt olyan államférfiak, óriások alkottak, akik nélkül itt nemhogy ország, de nemzet se lenne. Ízlés szerint lehet válogatni közöttük, jut példakép mindenkinek.
Kettő. Attól még nem szeretem a hazámat és a világon semmit sem tettem érte, hogyha folyton erről beszélek. Nagymagyarország matrica autóra ragasztásából még nem épült a haza. Trianon-emlékkoncertből, meg kirakói által sem értett rovásírásos tábláktól dettó nem. Akinek tetszik, lengesse a zászlót napszám, de nem leszek jobb magyar attól, hogy azt a tényt ismételgetem, hogy magyar vagyok. Ezt egyébként ajánlom figyelmébe a nemzeti elkötelezettségüket oly régen bizonyítani próbáló volt KISZ-titkároknak, párttitkároknak, pártalkalmazottaknak, ügynököknek vagy a nagyon nemzeti egykori KB-tagoknak is.
A hazát az szereti, aki tesz érte. Másképpen, a hazát „magasabb polcra” az emeli, aki alkot. A saját helyén. Jobban dolgozik, például. Vagy vállalkozik és munkát ad másoknak. Vagy segíti a környezetében élőket. Vagy új dolgokat talál ki. Vagy zenét szerez. Vagy gyermeket nevel. Csinál valami hasznosat.
Aki elhallgatja hazája hibáit, aki nem engedi a szabad párbeszédet a nemzet – a politikai, gazdasági, kulturális közösség – jobbításáért, aki közös javainkat találomra – vagy mi alapján is? – kiválasztott haveroknak osztja szét, aki szerint annyi a hazaszeretet, ha románokat, cigányokat, menekülteket, vagy zsidókat kell szidni, az nem szereti a hazát, hanem árt neki. Aki tudatlan és erre még büszke is, aki a világról mit sem tud, csak a neki tetsző, fröcsögő szájtokról, fórumokból és médiából tájékozódik, az nem a hazáját szereti, hanem csak egyszerűen bunkó.
Nem mi választottuk, hová szülessünk. De a hazánkat szerethetjük. Erősen hiszem, hogy ebben szerencsések vagyunk, mert a mi hazánkra sok okból lehet büszkének lenni. És akkor lehetünk rá igazán, nagyon büszkék, ha a nemzetek közösségében tisztelet és megbecsülés övezi. Ha nem tanulunk meg nyelveken, ha nem érdekelnek más nemzetek, ha bezárkózunk, akkor nem csak az országot tesszük tönkre – mert lemaradunk, mert páriává válunk és végül már nemcsak lesajnálnak, de tényleg sajnálatra is szorulunk – de a saját gyermekeink jövőjét is. Ha azt hisszük, a nemzetünk kultúrája akkor virágzik, ha semmilyen hatás sem éri, elsorvasztjuk, mint a betonbunkerben tartott virágot.
Elképesztő, hogy Széchenyi után majdnem kétszáz évvel ezt magyarázni kell ebben az országban.
És végül. Aki a saját maga és családja javára politikai tisztségét kihasználva lop, gazdagszik, vagy ilyeneket fedez és segít, az bűnöző és megvetésre érdemes. Aki azonban közben a hazáról, nemzetről prédikál éjjel-nappal, az közben még korrumpálja és el is árulja ezeket a dolgokat. A hazát és a nemzetet. Akkor pedig mi is?
