Olyan sokan kérdezik: miért jutottunk ide? És sokan azt is megkérdezik: miért rosszabb a politikai elitünk, mint másoknak?

Először is nem (sokkal) rosszabb. Természetesen elég rossz. De nem hiszem, hogy önmagában arról van szó, hogy a politikusok személyes gyengesége okozza minden bajunk.

A politikáról szeretik hangoztatni, hogy a lehetőségek művészete. Bár általában nem kifejezetten erre az aspektusára értik, amire most én, de nekünk ez itt most jó kiindulópont. A pártoknak ugyanis egy meghatározott szabályrendszer mentén kell kihozni a maximális eredményt. Ez pedig a választási rendszer. Ez határozza meg, szinte minden másnál jobban, a politika arcát.

Lehetséges, hogy a választási rendszer ekkora szerepet játszik az ország balsorsában? És ha igen, akkor miért nem láttuk előre?

Nos, igen, szerintem lehetséges, mint azt az alábbiakban kifejtem. És hogy miért nem láttuk előre? Hogy ezt megértsük, az egészet az elejétől kell kezdeni.

A képviseleti demokráciában a választók különleges helyzetektől eltekintve (népszavazás) nem közvetlenül élnek a hatalommal, amely a demokratikus elmélet szerint az ő közösségüket illeti meg (ld. még „minden hatalom a népé”), hanem képviselők útján. A közvetlen hatalomgyakorlás ugyanis technikailag nehezen megoldható (egészen a legutóbbi időkig; manapság sokat írnak az internet adta lehetőségekről) és a választók többsége nem rendelkezik elegendő idővel, hogy folyamatosan az ország ügyeivel foglalkozzon. Ehhez ugyanis nemcsak a szavazásokra szánt idő tartozik bele, hanem a tájékozódás és a lehetőségek mérlegelésének időigénye is.

A képviseleti demokráciában tehát a választókat erre a célra megválasztott személyek képviselik a parlamentben.  Ezek a képviselők az eredeti modellben mind-mind a választók egy konkrétan földrajzilag meghatározott részét képviselték, az un. választókörzetük lakosait. Ilyen teljesen választókerületi modell jellemzi a mai napig az Egyesült Államokat, vagy Nagy-Britanniát. Ennek van több következménye a politikai rendszerre, most a legegyszerűbbnél maradva: ez a modell általában un. kétpárti rendszerhez vezet, ahol két nagy politikai párt van, a többiek elhanyagolhatóak.

Ennek a rendszernek van több előnye is (leginkább azt szokták kiemelni, hogy a választóknak közvetlen kapcsolatuk van a képviselőjükkel, az egy konkrét személy, akit megkereshetnek, és aki legalább annyira őket, mint a pártját képviseli), de van egy nagy veszélye is. Ez pedig az, hogy erősen torzít. Ha az adott ország szociálisan, kulturálisan, stb. eléggé homogén (pl. a kisebb, egy nemzetiség és egy vallási hagyomány által dominált országok), akkor előfordulhat, hogy egy párt a választókörzetek túlnyomó többségét megnyeri. Például, hogy ne menjünk messzire, Magyarországon a Fidesz 2010-ben a 176 egyéni választókerületből kettő híján mindet elvitte (174), 1994-ben pedig az MSZP jóval 140 felett tarolt (99%, illetve 82%). Ha nem lenne a magyar választójogi rendszer vegyes, ez lett volna a parlamenti mandátumok aránya is, pedig 1994-ben az MSZP 31,27%-ot szerzett az első fordulóban és 45,16%-ot a másodikban (általában ez a forduló döntött a választókerületekről), a Fidesz-KDNP pártszövetség pedig 52,73%-ot listára a „kétharmados” győzelmekor.

[Kitérő: ez a fideszes politikusok szerint „páratlan felhatalmazás” tehát nem is annyira páratlan. A későbbi MSZP-SZDSZ kétharmados kormány két pártja a listáira összesen 50%-ot kapott (a második fordulóban, amikor több helyen már visszalépések voltak, tehát nem mindenütt indultak egymás ellen, 73,67%-ot), ezzel ketten együtt a mandátumok 71,77%-át szerezték meg. Vagyis mindkét esetben a választáson megjelentek (1994: 68,92%, 2010: 64,2%) fele szavazott a későbbi kormánypártokra. Így kiszámolható, hogy az összes választó közül 1994-ben szerény 34,46%, 2010-ben 33,85% választotta a későbbi kétharmados kormánypártokat. Vagyis a kétharmad egészen pontosan egyharmad. Ennyit arról, hogy milyen felhatalmazása van a mostani kormánynak. A mostani „mindenhez jogunk van” hozzáálláshoz képest Horn Gyula kormányának visszafogott alkotmányozásási kísérete sokkal nagyobb valóságismeretről árulkodik: ők úgy módosították a szabályozást, hogy 4/5-öd kell az új alkotmányhoz, hogy egyedül ne tudjanak alkotmányozni. Jelenlegi kormányunk ezt kétharmaddal (!!) megváltoztatta, majd elfogadta az Alaptörvényt. Szerintem innen az egész folyamat alkotmányellenes volt, de erről valahogy nem beszél senki… Mindegy, lapozzunk.]

Összefoglalva tehát, ha csak választókerületi modell lenne, akkor a mostani kormány a választópolgárok egyharmadának támogatásával 99%-os többségben lenne. Ez nyilvánvalóan nem lenne helyes.

A másik megoldás a tisztán (országos) listás választás. Ennek az az előnye, hogy ilyen torzulások elképzelhetetlenek. Például a mostani parlamentben ezzel a módszerrel a Fidesz-KDNP-nek 203-204 képviselője lenne, ami 10-11 fős többség. Ez matematikailag tisztán kifejezné a választók közösségének akaratát. Ez ellen viszont azt szokták felhozni, hogy elvész az állampolgár kapcsolata a képviselőjével, konkrétan senki nem képviseli az adott régiót, környéket, kerületet, valahol „a pártszékházak mélyén” döntenek arról, kiből lesz képviselő, akik csupa bólogató János, sehol egy egyéniség.

Az ilyen választási szisztéma mindig sok-pártrendszert jelent, legfeljebb a választási küszöb intézménye tud a parlamentbe bejutó pártok számán valamelyest csökkenteni.

Ezért találták ki a vegyes rendszert, amely mindkét megoldás előnyeit hordozza. Legalábbis elvileg. Tehát van benne személyes képviselet és van benne arányosság. Ráadásul van még egy előnye. Arról van szó, hogy azt már elég régen fontosnak tartják a választási és alkotmányos rendszerek szakértői, hogy stabil kormányok jöjjenek létre. A vegyes rendszer ugyan torzít (ahogy láttuk) de éppen azzal, hogy kedvez a győztesnek, lehetővé teszi a stabil kormányzást. Persze azon már érdemes vitatkozni, hogy mekkora torzítás még elégséges és mekkora igazságtalan már annyira, hogy az már helytelen.

De ha a vegyes rendszer lehet nagyon jó és helyes, akkor miért állítom – mert állítom – hogy a bukásunk oka a választási rendszer maga?

Ez egy sajátságos magyar fejlődés eredménye.

Azt gondolom, hogy nálunk a fő baj a választókerületi győzelmek fontossága. Valahogy rosszul sikerült az egyensúly. Mire észrevettük, addigra már meg is volt a baj. Az eddigi torz rendszer pedig még rosszabb lett, mivel a kormánypártok a töredékszavazatok szabályainak módosításával még inkább a győztesnek kedvező szabályokat hoztak létre.

De mi is a fő gond? Nagyon röviden az, hogy az nyeri a választást, aki nyeri a körzeteket. Ez egyrészt a tömböknek kedvez, ami erősíti a politikai szakadékot. Nincsen lehetőség megjeleníteni a réteg-szempontokat, mert azzal nem lehet sehol, egyetlen körzetben sem választást nyeri. Néppártosodni kell. Márpedig a néppártiság titka a legkisebb közös többszörös. Nem lehet bonyolult üzeneteket közvetíteni. Egyetlen, nagyon egyszerű üzenetet kell szajkózni.

A másik gond a körzetek fontosságával az, hogy egyenként meg kell őket nyerni. Ahogyan korábban mondtam, nem elég harminc-negyven százalék egy adott körzetben; több, mint ötven kell. Ezért fel kell mérni pontosan, hogy a választókörzetekben kik az ingadozók. A választók többsége általában tudja, kire akar szavazni és (megint csak általában) kitart a választása mellett. Sokszor például a családi értékválasztás mentén. De vannak, nem többen, mint a választásra hajlandó szavazók 10-15 százaléka, akik bizonytalanok. Nekik kell politizálni.

Nagyon fontos, hogy egy listás választáson ezek az emberek nem lennének olyan fontosak. 10-15 százalék, kell értük küzdeni, igen. De gondoljunk bele: egy választókerületi rendszerben, ha sikerül sok körzetben ezek közül sokat megszerezni, akkor rengeteg körzetet vihetünk, és nyerjük a választást, tehát ezek az emberek elkezdenek sokkal többet érni, mint 10-15 százalék. Igazából a választási matematika sajátosságai azt eredményezik, hogy kétszer-háromszor annyit számítanak, mint egy tisztán listás rendszerben.

Nem kell már egyáltalán tekintetbe venni másokat, csakis ezt a tömeget. Istenigazából senki mást.

Nekem nincsenek elemzéseim erről a rétegről, nem végeztem kutatásokat. Nem tudom, mik a preferenciáik, szegények, vagy gazdagok, tanulatlanok, vagy diplomások. Legfeljebb sejtéseim lehetnek. De nem is kell több. Habony és barátai már elvégeztették a kutatást és lefolytatták az elemzést. És a politika, amit folytatnak azt is elárulja, hogy kiket találtak.

Nekik harcolunk az EU-val, nekik csökkentünk rezsit, nekik sarcolunk bankokat, nekik nyomjuk a nemzeti maszlagot, nekik toljuk a hülyeséget. És ebben az a dermesztő, hogy ez teljesen racionális. Az nyeri a választást, aki elviszi a körzetek többségét, tehát olyan politikai helyzet, választási rendszer, politikai kommunikáció, stratégiai irányvonal kell, ami ezt elhozza. Ez tehát Habony Árpi és társai világa.

Na meg persze nekik vannak a jelöltek is. Vegyünk egy átlagos fideszes helyi jelöltet! Általában egy helyi potentát kihízott zakóban, nagyon kevés tudással a világról, önálló vélemény nélkül. Vállalkozó, vagy egy, a körzetében fontos intézmény vezetője. Nem egy világraszóló elme. De pont azt a tíz százalékot egész jól hozza. Azokat, akik nagyrészt ki is vannak neki szolgáltatva. Nem rémlik? A komondoros megvan? Na, az ilyenekről van szó.

A demokrácia legszörnyűbb rémálma ez, mert pont ez az, amiről az ellenségei beszélnek folyton: a legalja uralkodik, az ő szája íze szerint megy minden.

Hogy ez az út egyenesen a pokolba vezet? Tök mindegy, amíg a mi bölcs vezérünk mehet elől.

Utóirat

Van-e javaslatom? Igen van. Olyan, amit korábban el se tudtam képzelni. Tisztán listás, arányos választás kell. Ez megállítaná a blokkosodás folyamatát. Több párt, több gondolat lenne életképes. Lenne vita fontos dolgokról is. Visszaszorulna Árpiék tudományának ereje. Megérné küzdeni mindenki szavazatáért. És megdöbbentő módon nem romlana a képviselők színvonala (hiszen úgysincs hová), de még javulna is. Ja, hogy nem lenne olyan stabil a többség? Ez tényleg olyan fontos, mint hittük? Valóban megér ennyit?

És aki ezt ellenzi, annak feltenném a kérdést: te tudod, ki a képviselőd? Utoljára mikor hallottál róla? Láttad élőben valaha? Viszonylag közelről? Írtál már neki levelet valamilyen fontos helyi ügyben? Úgy érzed, képvisel téged?

Ugye? Azt hiszem, ez a politikai hagyomány halott. Talán nem is jött létre újra 1990 után, de az biztos, hogy legkésőbb az ezredfordulóra teljesen kiüresedett. Ezek úgysem képviselnek a cimboráikon kívül senkit. Ideje váltani.