A mai napon gyakorlatilag a szakadék közvetlen szélére sodrodott a magyar gazdaság. A CDS felár több mint 70 bázisponttal, a referenciahozam több mint 60 bázisponttal emeledett egyetlen nap alatt, az euróárfolyam történelmi csúcsot ért el. Ezen a szinten az államadósság nem finanszírozható, ami azt jelenti, hogy új kötvénykibocsátással nem tudjuk kiváltani a lejáró kötvényeinket, mert csak olyan magas kamatra kapunk hitelt, hogy a törlesztési költségeket már egyszerűen nem tudjuk kigazdálkodni.
Ezen nem segít a kétségbeesett kormánypárti nagyokosok által kinézett devizatartalék a Nemzeti Bankban - ez az utolsó sánc ugyanis, ami az árfolyamot ideig-óráig meg tudja védeni; ha ezt leromboljuk, akkor körübelül 10 perc múlva kontrollálhatatlanul összeomlik az árfolyam és valósággá válik akár az 500 forintos euró rémálma is. Gondoljon mindenki bele, hogy az mit jelentene: 600 forintnál drágább benzin, elszabaduló villamosenergia és gázárak, illetve, ami ebből következik, zuhanó reálbérek, két számjegyű és nem egyessel kezdődő infláció, a drámaian zsugorodó kereslet miatt tömegesen csődbe menő magyar kkv-k, emiatt növekvő munkanélküliség (és tovább csökkenő vásárlóerő), radikálisan csökkenő adóbevételek, emiatt további, brutális megszorítások (ami miatt tovább csökken a vásárlóerő), kegyetlen, a 2009-eshez hasonló, vagy rosszabb recesszió, és így tovább, lefelé gyorsuló spirálmozgással a semmibe.
Segítséget kitől remélhetünk? Az elátkozott, kigúnyolt, megsértett IMF-től ("a bankunk", ugye miniszterelnök úr?), amely egyébként egy lépést sem tesz az EU nélkül, hiszen a megállapodásnak az is részese kell legyen (tagok vagyunk ugyanis, ha valaki elfelejtette volna).
Az EU-tól? Nos, az egyébként a szuverén adósságválsággal amúgy is kistafírozott EU vezetői (Németország és Franciaország) éppenséggel nem örülnek váratlan alkotmányos ötleteinknek - az ő számukra ugyanis ezek a dolgok (bíróságok függetlensége, sajtó függetlensége, jegybank függetlensége, felügyeletek függetlensége, Alkotmánybíróság függetlensége és hatásköre, a magántulajdon, a szabad és fair választások) összehasonlíthatatlanul fontosabbak, mint azt itt gondolni szokás, és bármilyen megdöbbentő cinikus, mindenre jobban tudóan legyintő magyarként, ezeknek az értékeknek a megsértését személyes sérelemként fogják fel. Ne, ne is érveljünk más kontinensek meg EU-n kívüli országok példáival akikkel így is szóba állnak - mi EU tagok vagyunk és vállaltuk ezeknek a normáknak a betartását. Visszalépés ezeken a területeken tehát elfogadhatatlan. (Vigyázat, fontos! az egyes államok jogrendje eltér. De az EU fontosnak tartja, hogy a demokratikus jogállami normák tekinetében minden ország előre haladjon, a visszalépés nem elfogadható, főleg, ha minden területen egyszerre történik. Ezért értelmetlen és nevetséges más tagállamok példáival takarózni, minden egyes visszalépésnél egyébként másikkal - hogy de Belgiumban is így van X ügyben, meg Ausztriában Y ügyben, a portugáloknál pedig Z ügyben. Ezt senki sem veszi be.) Vegyük mindehez hozzá a szektoriális adókat, köztük a mértékét és kivetésének elveit tekintve a kormányzati dumától eltérően semmilyen más gyakorlathoz sem hasonlítható bankadót, és az ehhez jövő, a megmaradt hitelezést (a gazdaság vérkeringését) is ellehetetlenítő hitelátváltást, és társaikat, amelyek fontos partnereinknél is közvetlen problémákat okoznak. És legvégül számoljuk még bele azt a pökhendi stílust, amivel mindenkit kioktatunk, és minden kritikát visszautasítunk. Van aki azt hiszi még ezek után, hogy az EU szívesen segít nekünk?
Tehát kitől várunk segítséget? A kínaiaktól, oroszoktól, araboktól? Sokat beszéltünk róluk, de mint kiderült, nem adnak azok nekünk egy vasat se. Vagy esetleg az ufókban bízik a kormány? ET hazatelefonál, aztán hitelez?
Ehhez jön az "unortodox" - azaz hülye - gazdaságpolitikánk (Hofi: jaaaa, a gazdaság? hát ahhoz érteni kellene...), ami nemcsak megbukott (az megtörtént már 2010-ben), amiért azóta kapkodva kell újabb és újabb megoldásokat találni, amiket aztán sorban megideológizáltak (ld Manyup), hanem most már robbanással fenyeget.
Egy példával talán jobban tudom érzékeltetni a szituációnkat, amely az alábbi:
Ülünk egy defektes autóban. A verda a defektet 2010 nyarán kapta, (Brüsszelben, amikor kiderült, hogy a hiány nem lehet 7%). Akkor meg kellett volna állni és kereket cserélni. De mi inkább beletapostunk, hiszen sietünk, igaz így tönkretettük a felnit, de még mindig hinni lehetett, hogy majd útközben a gumishoz is beugrunk. De azán elszáguldottunk előtte és mentünk tovább, majd kidurrant a többi kerék is szép sorban, de még mindig nem álltunk meg (pedig most már egy szimpla kerékcsere nem is segítene), hanem nyomtuk a gázt, és most már ott tartunk, hogy már alig fog a fék, a kormány alig reagál, a sebességünk a lejtőn nő, a felnik (vagy ami megmaradt belőlük) szikráznak és be kellene vennünk egy kanyart. És a sofőr átkiabál a mellettünk haladó autómentőnek, amelyik mutogat, hogy álljunk meg, hogy vagy hajlandó menet közben új kerekeket felszerelni, valamint közben az autót lemosni, vagy húzzon a vérbe, de gyorsan, mert mi aztán meg nem állunk.
Itt tartunk ma.
Behúzná valaki a féket, ha még nem késő?
