A szabadság az ideális teljességében az az emberi létállapot, amikor döntéseinket nem befolyásolja más akarat. Ebből következően ebben a tiszta formájában nem létezhet az emberi társadalomban, mert káoszba és anarchiába taszítaná. A jól működő társadalmakban a szabadság korlátja éppen a másik ember szabadsága.
Az állam léte tovább csorbítja az állampolgárok szabadságát. Ha az állam helyesen szervezett, ennek az oka, hogy részt kíván vállalni a társadalom tagjai között a javak újraelosztásában, illetve a szegényebbeket, gyengébbeket kívánja védeni és esélyhez juttatni. Az ilyen állam célja ugyanis kettős: alapvető szolgáltatásokat akar nyújtani (védelem, oktatás, egészségügy, közlekedés), illetve fenn kívánja tartani a társadalmi mobilitást, ami a fejlődés fenntartásának legjobb módszere.
Azonban az is az állam feladata, hogy a fenti kereteken belül elősegítse az állampolgárok szabadságának kibontakoztatását. Ennek egyszerű oka van: az állam nem más, mint az állampolgárok közössége, illetve az általuk létrehozott szervezet, amely a közösség szolgálatában áll. Az állam tehát nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy szolgálja polgárait. És mivel a polgárok vágya szabadságuk kibontakoztatása, így ennek elősegítésével tudja őket a legjobban szolgálni.
Szinte hallom az ellenvetést. Hogy hová vezet a szabadság „parttalan”kibontakoztatása. A hagyományos értékek és a többi. Csakhogy bizonyos polgárok erre vágynak, bizonyosak pedig nem; az államnak nem dolga ebben dönteni. Nem értéktelenebb, vagy alábbvaló a hagyományok ápolása és az értékek megőrzése. Ezek támogatásra és figyelemre érdemes célok. Csak éppen erre hivatkozva nem lehet más polgárokat megfosztani a szabad döntés jogától. Emberek vagyunk, hajlamosak vagyunk saját igazságunkat a többiek igazsága elé helyezni; az állam nem engedhet meg magának ilyen szubjektivitást.
Az elszabadult állam ezzel szemben önmagát az állampolgárok közössége fölé helyezi, és saját fenntartásában és hatalmának gyarapodásában érdekelt. Az elszabadult állam kizárólag a saját logikáját követi. Nem szabad állampolgárok közössége immár, hanem elnyomó szervezet. Rondábban fogalmazva: zsarnok.
Az állam szerepének megítélésében tehát a legjobban az igazít el, ha a szabadság mértékét vizsgáljuk az adott társadalomban. Egyszerűbben, hogy milyen mélységben kívánja állampolgárai életét az állam befolyásolni.
Fontos, alapvető igazság és nem lehet elég sokszor kimondani: ha hiszünk valamiben, akkor álljunk ki mellette. Ne az államtól várjuk, hogy elrendelje. Ha nem hisszük el, hogy képesek vagyunk meggyőzni másokat az igazunkról, akkor az is lehet, hogy nincsen is igazunk. Ilyenek például az egyházak által hirdetett értékek: ha ők sem hisznek benne, hogy a többi ember meggyőzhető róla, és ezért az államtól várják, hogy tegyen valamit, akkor ideje észbe kapni. De ez a helyzet a demokrácia és a szabadság eszményeivel is. Ha elhisszük, hogy ezek senkinek sem kellenek, vagy legalábbis olyan bonyolult dolgok, hogy erről polgártársaink nem győzhetők meg, akkor ideje mélyen magunkba szállni.
Mikor felejtettünk el hinni egymásban és önmagunkban? Mikor fogadtuk el – újra – hogy parancsokkal kell jobbá tenni a világot? Az egészséges, demokratikus társadalom a vita társadalma, ahol a különböző vélemények ütközhetnek és képviselőik meggyőzni törekednek egymást. A szemforgató sopánkodás – „nem tudunk már semmiben sem egyetérteni” – csak arról szól, miért nem ért velünk egyet mindenki más.
Annál nagyobb a baj azonban, ha az állampolgárok egy csoportja olyan hatalomhoz jut, amely lehetővé teszi a számára, hogy senkivel meg nem vitatott, ki tudja kinek a fejéből kipattant szabályokkal rákényszerítse saját vízióját az egész társadalomra. Mint Kádár a hétfői műsorszünettel.
A jó állam polgárai otthona. Mindegyiké. Lehetőséget ad, egyenlő esélyeket, egészséges és biztonságos környezetet. Támogatja a közösség számára hasznos ügyeket. Értünk van és nem mi őérte. Nem tud mindent mindenkinél jobban. Nem tipor el, mint egy vak elefánt, ha a lába elé kerülünk valamilyen fennköltnek hazudott (de nagyon is materiális) érdekből. Nem zsigerből, indulatból, és végképp nem egyetlen ember ízlése szerint alakítja politikáját. A társadalom alkotó energiáit mozgósítja. Szolgáltat és nem kihasznál. Reményt ad és nem parancsokat.
Olyan szabályokat kell kialakítanunk, hogy ilyen államunk legyen. Olyan államot kell tehát felépítenünk, ahol nem megtűrt vendégként szorongunk, hanem ahol otthon vagyunk. Nem adhatjuk ennél alább.
