„Hazánk nem maradhat jelen állapotában.”
(Eötvös József: Reform)
A magyar állam nem jó állam.
Jelenlegi vezetői nem is igazán akarják, hogy az legyen. Különböző mértékben és kombinációkban, de (normálisan aggastyánokra jellemző) megkövesedett előítéleteik, (önmaguk és követőik által is zsenialitásnak hitt) tudatlanságuk, sokszor lenyűgöző módon egyszerre jelentkező bosszúvágyuk és kapzsiságuk, valamint az az égető igényük vezeti őket, hogy hatalmon maradjanak, minél tovább.
Ennek súlyos következményei vannak ennek az államnak a polgáraira, azaz ránk nézve. Korábban ezen a helyen is foglalkoztunk már azzal, hogy anyagi értelemben mennyire kevéssé foglalkozik államunk a legalapvetőbb feladatai ellátásával. Azt is bemutattuk , hogy ez éppen a versenyképesség alappillérei alól húzza ki a talajt.
Az egészségügy, az oktatás, a rendvédelem és igazságszolgáltatás és végül ezek után szoros negyedik helyezettként az infrastruktúra azok a tényezők, amelyek egyrészt minden létező állam legfontosabb feladatainak a szinterei, illetve amelyek állapota egy ország versenyképességét meghatározzák. De meghatároznak ennél egy még fontosabb dolgot: a jövőnket. Milyen élet vár ránk a legatyásodott, legjobbjai által elhagyott, korrupcióra épülő egészségügyi ellátással? Milyen jövőnk lehet az egyre gyengébb, vitára képtelen, fogalmatlan, ámde előítéletes fiatalokat képző oktatási rendszerünkkel? Hogyan fogjuk magunkat biztonságban érezni, ha az igazságszolgáltatás és a rendfenntartás a hatalom eszköze és nem az állampolgárokat védelmező erő? És hogyan lesz itt fejlődés, ha bizonyos utakon már traktorral se indulnánk el, ha a vonatok koszosak és lassúak, ha a közművekbe a kutya se ruház be, mert így olcsó (úgymond) a rezsi?
Sok teendő van ezekkel, ami nem pénz kérdése. Ha a természettudományos pályára nem akarnak annyian menni, nem büntetni kell a fiatalokat, hanem megvizsgálni, miért nem értik a diákok a középiskolai kémiát és miért utálják a fizikát, amikor pedig ezek lenyűgözően érdekes, a világunkat magyarázó tudományok? Nem lehet, hogy rosszul tanítják őket, rossz könyvekből, rossz módszerekkel és rossz tematika szerint? Vagy például a vasútnak sem kellene pontatlannak lennie, csak mert lassúak a vonatok, és a kosztól sem a pénz, hanem az odafigyelés hiánya miatt ragadnak a vagonok.
De most nem ez a témánk. Hanem az, hogy erre a négy szektorra, a fenti sorrendben véve fontosságukat, sokkal többet kell költenünk. És mivel kevés a forrás, egyetlen valós megoldás létezik, a reallokáció.
A reallokáció lényege, hogy előre megtervezett, hosszú éveken át tartó folyamat során egyfelől a költségvetés struktúrájának, módosításával, a források átcsoportosításával, másfelől a magántőke számára kedvező (jogi és adózási) környezet kialakításával olyan helyzetet állítunk elő, hogy a GDP-ből ezek a területek arányosan jobban részesüljenek. Így például a folyamat végén GDP 5-6 százaléka helyett a GDP 9%-át költjük oktatásra.
Ez természetesen felvet egy azonnali problémát. Honnan vesszük el a pénzt?
Először is, a legjobb az lenne, ha a reallokáció éveiben gazdasági növekedés lenne. Ilyenkor a növekmény átcsoportosításával aránylag könnyen lehet növelni az egyes ágazatok súlyát.
Sajnos jelenleg éppen az a probléma, hogy nincsen középtávú kilátás se 1-2%-nál nagyobb növekedésre, és már ennek is nagyon kell örülni, a nemzetgazdaság potenciális növekedése ugyanis igencsak alacsony. Így azonban (hacsak nem akarjuk évtizedekig elhúzni a folyamatot) el kell venni valahonnan a forrást.
Ez nem könnyű feladat, hiszen az állam szinte minden kiadására azt lehet mondani, hogy fontos. Azonban minden évben vannak értelmetlen kiadások. Amíg az állam nem működik megfelelően, nem kell „1944-es” (ez vajon mit jelent? bombatölcséreket?) Kossuth tér, nem kell új Fradi stadion és társaik.
Lehetne aztán spórolni innen-onnan a folyó kiadásokból is nyilvánvalóan. Olcsó demagógia lenne a hat-hétszázezrestől milliókig terjedő tanácsadói fizetésekre mutogatni, de vajon az egész országban hány ilyen lehet?
A véleményem mindent összevetve az, hogy a költségvetés tételes felülvizsgálatából elő lehet teremteni a szükséges források egy részét. Más részét pedig a magántőke becsatornázásával kell előteremteni. A megtermelt nemzeti jövedelem fele nem folyik át a költségvetésen. Ha a GDP 1%-ával többet akarunk költeni valamire és csak a költségvetési forrásokat használjuk fel, akkor durva közelítéssel a költségvetés 2%-nak megfelelő összeget kell átcsoportosítanunk. Ha azonban a magántőke segítségével sikerül az ágazatba több forrást bevonni, mondjuk az egyszerűség kedvéért a szükséges többletforrás felét, akkor máris elégséges a költségvetési átrendezésnél a költségvetési főösszeg 1%-ával számolnunk.
De hát – mondják – a magántőkét hogyan lehet bevonni az egészségügybe? Fizetőssé tesszük?
Nem. Vagyis nem ilyen egyszerűen. A magántőke bevonásának legegyszerűbb eszköze az lehet – most csupán a példa kedvéért, vagyis nem konkrét javaslatot fogalmazok meg (egyelőre) –, ha tegyük fel, engedélyezzük a privát biztosítóknak, hogy többletszolgáltatásra szóló egészségbiztosításokat kínáljanak az ügyfeleiknek. Az ilyen biztosított ugyanúgy megkapja az OEP fejkvótát a kezelése során, de többletszolgáltatásra jogosult, amit azután az üzleti biztosító fizet ki az egészségügyi szolgáltatónak, pl. kórháznak. Például egy- vagy kétágyas emelt színvonalú szobát. Háromféle választékból rendelhető minőségi menüsort. Kevesebb betegre jutó „saját” nővért éjjel-nappal. Külön, a kiemelt betegeknek beállított diagnosztikai eszközt, amire nem kell annyit várni. És így tovább.
Ezzel többletforrás áramlik az egészségügybe. És ennek a többi, emelt szintű biztosítással nem rendelkező beteg is előnyét látja. Az ő diagnosztikára váró sora is, még ha kis mértékben is, de csökken a fizetősek kimaradásával, sőt, a fizetős betegeknél fennmaradó kapacitás a nem fizetős betegekhez is átcsoportosítható, úgy, hogy közben a fizetős betegek észre sem veszik. A kórház pedig a nagyobb bevételeiből könnyebben tud gazdálkodni, és átcsoportosítani más feladatokra. És így tovább.
Persze a dolog nem ilyen egyszerű. Rengeteg szempontot kell megfontolni és modellezni. Csak a nagyságrend érzéketetésére: egy ilyen terv végrehajtása során "menetből" meg kell oldani az államháztartási reform olyan régen hanyagolt összes feladatát, vagy soha nem sikerül befejezni.
De az alapvető gondolat, a mag ez: reallokáció.
