Egyszer úgy fognak visszaemlékezni az elmúlt évtizedekre, mint Nelson Mandela korára. És ha vannak megőrzésre méltó értékek ebből a korszakból, akkor azok között mindenképpen ott vannak az ő értékei. A személyes bátorság és példamutatás, amelyek az igazi demokratikus vezető legfőbb (ha nem egyetlen) eszközei. Az empátia, hogy a másik szemén keresztül lássuk a problémát, megértve a szempontjait. A nagyvonalúság, hogy túllépjünk a személyes sérelmeken, legyenek azok bár már-már megbocsáthatatlanok. Az eltökéltség, hogy komoly kérdéseket komolyan vitassunk meg. A széles látókör, amely a ma problémáit a jövő szélesebb perspektívájába helyezi, így olyan cselekvési utakat nyitva meg, amelyek mások számára láthatatlanok. A győzelem, amit nem egymáson, hanem önmagunkon aratunk.
Nem volt hibátlan ember. És nem volt könnyű útja. Ha a hetvenes években meghal a börtönben, lábjegyzet lenne a történelemkönyvekben, a balos, radikális fekete lázadók egyikeként. És bár fogsága végére már az egész világon a népe jelképe volt, mindenkit meglepett, amikor már idős emberként, annyi börtönben töltött év után nemcsak kiváló politikusnak, de biztos ítéletű államférfinak is bizonyult. A jelképek, szobrok általában rosszul boldogulnak a valós életben. De ő más volt. A kilencvenes évek elejének hosszú és ingatag tárgyalásai alatt, amikor olyan sokszor függött minden hajszálon, kiderült, hogy messze kimagaslik a többiek közül.
Nincsen annál döbbenetesebb, amikor az ember a legszörnyűbb ellenség szemében egyszer csak megértést és szeretetet talál. Ezzel fegyverezte le ellenségeit és adott reményt fehérnek, feketének és indiainak egyaránt. De Mandela, a globális média kedvence, reményt adott az egész világnak is. Szomália, Bosznia, Ruanda és Csecsenföld rettenetes évtizedében megmutatta, hogy győzhet a megértés a gyűlölet felett, akár évszázados konfliktusok is rendezhetőek békésen és úgy, hogy a végén senki sem kell, hogy vesztesnek érezze magát.
Hogy a „szivárvány nemzet” fennmarad-e és képes lesz-e olyan sikerekre, mint Mandela és társai remélték, még nem tudható biztosan. Utódai kevésbé széles látókörűek, kevésbé bátrak és kevésbé nagylelkűek. De Dél-Afrika így is sokkal többet kapott, mint a legtöbb nemzet: egy hőst, amikor a legnagyobb szüksége volt rá.
