Dolgoznék az új posztomon, aminek a témája a mai demokratikus rendszerek ingadozása korunk két hatalmas ereje között, amelyek közül az egyik abba az irányba nyomja őket, hogy elsősorban a nézővé silányult állampolgárok szórakoztatásává váljanak, a másik pedig éppen, hogy fokozná az állampolgároknak a döntésekben való részvételét, amikor (derült égből lórúgás), egyszer csak eldől az egész kérdés.

Sőt. Kerényi nem egyszerűen eldöntötte a kérdést. Kerényi értelmetlenné tette az egész felvetést. Kerényi Magyarországa ugyanis nem pusztán szórakoztatás rendszere. Nem bizony.

Magyarország mostantól a részvételi szórakoztatás rendszere. Olyan gigantikus, az állam vezetőivel előadott nemzeti performansz, amelyben még részt is vehetsz. Na persze nem ott, ahol az alkotók. Te nem a Magyar Krónikában írod meg, hogy kinyílott a pitypang, ott legfeljebb társutas balliberális hasábíróként jelenhet meg pár magadfajta hébe-hóba. De megbeszélheted, elblogolhatod, mémgyártással kontextusba helyezheted. Részese lehetsz az alkotó folyamatnak, amelyben így Orbántól szerénységemig, íme, mindenki megtalálhatja a maga helyét és feladatát.

Persze ez nem volt végig világos a számomra. Először ugyanis azt hittem, hogy ez Kerényi elképesztő csele. Hogy ő valójában ellenzéki, mindig is az volt és most valósítja meg sok éves, mesteri tervét. Így buktatja meg Orbánt véglegesen. De aztán rájöttem, hogy nem ez a helyzet.

Mert ez nem komoly. Persze, vegyük a lapot és tekintsük annak. Legyünk benne a játékban. De egymás közt: Kerényi nem ennyire hülye. Kerényi nem ekkora seggnyaló. Orbán nem ennyire hülye. Orbán nem szeretheti, ha beszorul valakinek feje a fenekébe. Hiszen akkor nem tudna leülni.

Ők ketten együtt egyszerűen csak egy új szintre hozzák a demokráciát. Kerényi játszik és a miniszterelnök - mert jó a humora - részt vesz ebben. Bármi más arra utalna, hogy a miniszterelnöki megbízott nagyon súlyos elmebajban szenved, főnöke, a miniszterelnök pedig olyan szintű hatalmi téboly áldozata, amely gyógyíthatatlan. De ez ugye nem lehet igaz.

Mert ha igaz lenne, akkor Orbán Viktor áprilisig se lehetne miniszterelnök. Ha tényleg álságos, hajbókoló, barnanyelvű alányalóknak fizet az adófizetők pénzéből havi hatszázezret és ad nekik játszani százmilliókat, ha tényleg szerkesztőségi értekezletnek nevezi politikusok és pártfinanszírozók találkozóját lakájaikkal, ha nem hányja el magát olyan mondatoktól, hogy aszongya: „Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be", akkor ő már menthetetlen. Ha ez igaz lenne, és élő állampolgárok ennek ellenére EZEKRE AKARNÁNAK SZAVAZNI, BÁRKIVEL SZEMBEN, akkor mindennek vége lenne.

De hát nem így van. Hiszen nem lehet így.

Ez csak egy csodálatos összművészeti kísérlet.

Élvezzük!