Commentarium

A polgár a középosztályra utalt, amit a párt legfontosabb bázisának tartanak a mai napig, de azt egy igen rokonszenves megközelítésben - az önmaga jogaival és értékeivel tisztában lévő, azt képviselő és azért kiálló választói csoportban jelölte meg. Ebben az értelemben a középosztály korlátlanul bővíthető, hiszen alapvetően nem jövedelmi viszonyoktól függ (bár természetesen indirekt módon összefügg vele), hanem vállalt identitás.

A "közjó" szolgálata pedig olyan kormányzati hitvallást jelent, ami szerint a jó kormány a polgárok egész közössége számára kedvező döntések meghozatalával a közösség és ezen keresztül a haza javása és hasznára irányítja az országot.

Igen, ez alapvetően egy konzervatív kormányzati filozófia. És igen, ezt igen könnyű pozitív helyett negatív állításokkal is meghatározni, és jelezni, hogy a "polgárok" (tehát kizárólag a definíciónak megfelelő választók) közösségén kívül állók számára nem kell az intézkedéseknek kedvezőnek lenniük. A "polgár" pedig szűkülhet külső jegyek alapján családos, gyerekes, lehetőleg vallásos személyekre és így tovább. Az idealisztikus választói kép kialakítása így lesz befogadóból kirekesztővé, és persze innen már csak egy további lépés a körből kirekesztett társadalmi csoportokat "panelproliknak", "szinglihordáknak", "destruktívnak", stb. bélyegezni. És tovább így lesz a második Orbán-kormány idejére az egykori konzervatív éthoszból a jogállam utilitarista (haszonelvű) lebontása, mert így nincsenek kerékkötők, akik akadályoznák a hatékony cselekvést (az már egy másik történet, hogy a fene nagy hatékonyság a cselekvésben minek, ha semmi pozitív eredménye az országra nézve, de ez most mellékes), így lesz a polgárokból "emberek". Így jön be az előzetes regisztráció "zseniális" ötlete, hogy az arra érdemtelenek ne szavazhassanak, (és ugyan kinek van joga ilyen módon osztályozni az állampolgárokat? Milyen konzervatív mondhat ilyet?), így lesz a befektetőből tolvaj és ellenség, a közszolgáltatás "nonprofit" (ezt hívják szocializmusnak, emlékezzünk csak az örökölt közművek állapotára 40 év beruházás nélküli állami szerencsétlenkedés és lopás után), stb, stb. Órákig folytathatnánk.

Ez nemcsak magyar sajátosság. Az amerikai konzervativizmus (ami nagy hatással van a magyar jobboldal ideológusaira) a '90-es évek óta éppen így csúszik a klasszikus republikánus értékekből a Tea Party fundamentalizmusa felé. A társadalom végletes politikai megosztottsága nem magyar sajátosság, hiszen Amerika ugyanezzel küzd, és Nyugat-Európa országai közül is soknak szembesülnie kell vele.

De térjünk vissza a jó államra, hiszen erről szeretnék írni. A jó állam alapvetően hasznos címke, amit érdemes használni, hiszen az arról való gondolkodást jeleníti meg, hogy milyen államra van szükségünk. Tűnődjünk el ezen egy percre.

Induljunk ki ebből a tételből: A köztársaság minden polgárának otthona. (Ez egyébként a német Alkotmánybíróság egyik ítéletéből vett idézet.)

Ez feltételezi a polgárok jogegyenlőségét - hiszen minden polgár otthonáról beszélünk. Feltételezi azt is, hogy nincsenek olyan csoportok, akiket kirekesztünk, hiszen mindenki számára ugyanolyan otthonról van szó. Nem igaz, hogy valakinek inkább az otthona mint másnak (mondjuk mert a) több pénze van b) tanultabb c) nyelvével, etnikumával, bőrszínével, vallásával, szexuális beállítottságával vagy politikai nézeteivel jobban megfelel mások elvárásainak. Az ilyen elvárásokat megfogalmazók egyébként meglepően sokszor hasonlítanak Vanek úrra, aki tudja, akkor nem tűnik fel hogy nincsen a listán, ha azt ő olvassa fel).

Ez feltételezi azt is, hogy az állam fő feladata, hogy mindannyiunk számára tegye "lakhatóbbá" az életet. Az a dolga, hogy azokat az alapvető szolgáltatásokat nyújtsa, amire szükségünk van. Ezért hozzuk létre és tartjuk fenn. Az államnak nem alattvalói vagyunk (a demokráciának pontosan ez a sarokköve), hanem tulajdonosok, akik mint egy társasházban megbízzák a közös képviselőt, hogy gondoskodjon a ház ügyeiről. Még egyszerűbben ez a "házmester állam" koncepciója, ahol az állam azt a feladatát végzi, amiről annyit szokott beszélni: a köz szolgálatát.

Nézzük most meg, milyen alapvető feladatai vannak egy ilyen államnak, és hol tartunk mi. Kezdjük a legalapvetőbbekkel és haladjunk a kevésbé alapvető feladatok felé!

1. Védelem - a polgárok legyenek biztonságban. Az erőszakot az állam monopolizálta, hogy ne farkastörvények uralkodjanak.  Vagyis a védelem a közvetlen fizikai biztonságot és túlélést jelenti, amelynek megteremtése így a legelemibb és legfontosabb állami feladat. Két elemet sorolok ide, a honvédelmet és rendfenntartást, erre a GDP 0,7%-a és 2%-a megy* az idei költségvetési törvény szerint (193 és 517 milliárd forint), összesen tehát 2,7%, ami nemzetközi összehasonlításban megdöbbentően alacsony, főleg ami a honvédelmet illeti, ami a legalacsonyabbak közé tartozik a világon.

2. Egészségügy - a polgárok betegség esetén kapjanak megfelelő ellátást. Ez alapvető társadalmi cél, mert a) az állampolgár számára legelemibb, hogy ő és családtagjai, szerettei egészségesek legyenek és lehetőség szerint sokáig éljenek b) a társadalom számára fontos, hogy a betegségeket gyorsan és hatékonyan gyógyítsák, hogy a munkavállalók visszatérhessenek GDP-t termelni a munkahelyükre, és hogy elhúzódó krónikus betegségeik során ne a társadalom számára jelentsenek terhet. Erre a GDP 5%-a megy, 1,357 ezermilliárddal. Mivel a magánszektor ehhez vajmi keveset ad hozzá (pedig sok országban ez az egészségügy egyik fontos forrása, ami a beruházásokat és a finanszírozást illeti), ezzel a kiadási szinttel GDP arányosan a világ legfejlettebb ipari országot tömörítő OECD államok sorában a lista alján tanyázunk. A várható élettartamunk ehhez mérten ugyanott található. Valaki mondja már meg nekem: létezhet ennél nagyobb baj? Elképzelhető, hogy egy kormány (bármely kormány) akármihez hozzákezd, mielőtt ezt a helyzetet kezelné?

3. Oktatás - a polgárok jussanak hozzá az oktatáshoz. A társadalmi mobilitás legfontosabb eszköze az oktatás, vagyis a jó oktatási rendszer minőségi tudáshoz juttatja az állampolgárt, amivel magasabb státuszt szerezhet. A nagyobb társadalmi mobilitású országok gyorsabban fejlődnek, sikeresebbek, és legfőképpen jobb helyek (jobb otthonok polgáraik számára), mint a nem mobilisak, az egyenlőtlenségek kisebbek és ezért társadalmi kohézió is nagyobb. Ahol a tehetségnek nincsen esélye a magas tandíj, a rossz minőségű, elavult tudásanyag, a drága kollégiumok, stb. miatt, ott a módos családok gyermekei nincsenek versenyre szorítva, így a kontraszelektált középszer fog minden fontos pozíciót elfoglalni, végül pedig az ország gazdaságilag elmaradott, nepotista, és persze begyepesedett lesz - ez jellemezte a XX. század 90-es éveiig pl. a latin-amerikai országok nagy részét. Az oktatás fókuszba állítása a fejlődés legfontosabb receptje volt a sikeres országoknak: ld. Dánia, Finnország, Szingapúr, Új-Zéland, vagy éppen Svájc (nem véletlenül kis, értékesíthető ásványkincsekben szegényebb országokat soroltam fel).  A fejlődő országok egy része is ebbe forgatja csekély nemzeti jövedelmének egyre növekvő részét, mint pl. Kenya. Nem utolsó szempont, hogy a tudással (műveltséggel, szövegértési képességgel, közismeretekkel és állampolgári ismeretekkel) felvértezett polgár tudatosabban vesz részt a közéletben, nehezebben manipulálható és könnyebben alakít ki önálló, autonóm véleményt - ez pedig óriási érték egy demokratikus társadalomban. Talán meglepő, hogy 2012-ben ezek tükrében a magyar GDP 5%-át fordítottuk oktatásra. Így érdemes értelmezni a PISA tesztek eredményét (amely minden országban választásokat eldöntő, közérdeklődésre számot tartó kérdés. Itthon korántsem) A magyar diákok eredménye 65 ország diákjaival összehasonlítva: matematikából 29., természettudományokból: 22, olvasásból (szövegek értő olvasása): 26. Csak jelzem, az édestökmindegy, hogy milyen remek a kötelező olvasmányok listája (ez egy fontos érv szokott lenni), ha a diák nem ért belőle egy szót sem. Az oktatásra költött 5%-unk közkiadások tekintetében EU középmezőnyébe helyez minket.

4. Szociális ellátások - bocsánat, de igen, ez jön. Magára valamit adó állam nem engedheti meg, hogy polgárai éhezzenek. Főleg akkor nem, ha azt önhibájukon kívül teszik, például, mert idősek, vagy betegek, márpedig minden országban sokan vannak így. Mi is leszünk, nemde. A szociális ellátások közül jelenleg a teljesség igénye nélkül a GDP 0,6%-át(!) költjük a munkanélküliek ellátásra, 3,3%-ot a betegség miatt keresőképtelenek ellátására (itt rak éppen "rendet" a kormány). 6,1%-ot a nyugdíjasokra adunk ki (ez pl. 1,8 ezer milliárd), 1,1%-ot az özvegyi és árvaellátásra, valamint 1,6%-ot szociális segélyezésre (a sajtóban elfoglalt helyét tekintve azt hihetnénk itt ennél kb. 10x több pénzről beszélünk). Mindösszesen 16%-ot költünk szociális ellátásokra, ami a legnagyobb falat a kiadási csoportok közül. Ha már nemzetközi összehasonlítás: itt is az Uniós országok középmezőnyében vagyunk.

5. Egyéb állami funkciók: diplomácia, törvényhozás, központi szervek fenntartása, adósságok fizetése, stb.: a GDP 10%-a. Ebből kb. egyharmad rész, a GDP 3,6%-a megy adósságfinanszírozásra, a többi (6,4%, több mint az egészségügyi, környezetvédelmi és kulturális kiadások összesen) egyebekre.

6. Infrastruktúra: ezt nehéz meghatározni, közlekedési kiadások a GDP kb. 4%-át tesznek ki, az állam főleg ebben eszközöl beruházásokat. Fontos, hogy tudjunk közlekedni, és nyilván a gazdaság is gyorsabban fejlődik, ha ez rendben van.

7. Kultúra: erre kb. 0,5%-a megy a GDP-nek. Mondjuk úgy nem egy klebersbergi arány :)

8. Környezetvédelem: 0,6%. Erre nincs is mit mondani. No comment.

Nos, ezek a legfőbb feladatok. Összesen ezekre kb. 44%-át költjük a GDP-nek, míg a költségvetés kb. a GDP felét költi el (kimaradt pl. a mezőgazdaság támogatása, vállalkozások támogatása, stb.) Azt láthatjuk tehát, hogy az állam viszonylag sokat költ magára, nagyjából átlagosan a másodlagos feladatokra és keveset a "core business"-re, a legfontosabb feladatokra. A szociális lefaragások (ebben a szektorban a GDP 3%-val csökkentek a kiadások 2009 óta, és ez a tendencia folytatódik) hatása nem látszik a többi szektorban, vagyis nem a kiadások átcsoportosítása (reallokációja) zajlik, hanem a deficit csökkentése. Ugyanakkor, lássuk be, nincsen esély és remény kibontakozásra és fejlődésre közép és hosszú távon az egészségügy és az oktatás fejlesztése nélkül, a forráskivonás pedig egyértelműen katasztrófával járhat.

Kicsit elvesztünk a számokban, tudom, de visszatértünk megint az origóhoz: milyen a jó állam? Ami megteremti az esélyt. Olyan helyzetet teremt, ahol állampolgárai hozzájuthatnak önmaguk fejlesztésének lehetőségéhez. A jó állam nem állami céget hoz létre és termel, hanem olyan adórendszert, olyan infrastruktúrát, olyan gazdasági körülményeket és olyan képzettségű polgárokat kínál, hogy virágozzék a gazdaság. Nincsen szükségünk rá, hogy az állam azzal foglalkozzon, mit gondolunk és arra sem, hogy milliárdokat költsenek ismerősök cégeinek feltőkésítésére (közpénzből építve magántőkét), hanem arra, hogy hagyja, hogy a legjobb formánkat fussuk. Nincsen jó állam ott, ahol a kollégiumi szobatársak, udvari művészek, dotált sportolók, adóforintokért áldást osztó egyházak, állampolgárok pénzéből épített magánvagyonok, gazdag szülők költségtérítésen végzett tehetségtelen gyermekei által működtetett közintézmények, 28 ezer forintból életük végéig tengődni ítéltetett munkaképtelen betegek és közmunkában foglalkoztatott százezrek, összeszerelő-üzem szalagja mellé álmodott milliók jelentik a kormányzati politikát. Ahol a nyilvánosságot korlátozhatják, ahol a bíróságokat megfélemlíthetik és büntethetik, ahol az alkotmányosság néhány haver (ipadon szerzett) magánügye, ahol a jogalkotás komédia, a magántulajdon nem szent, hanem potenciális állami bevétel, ahol szolidaritás már nincsen, csak kölcsönös irigység. Ahonnét a főiskolás és egyetemista fiatalok fele el akar menni. Ez nem konzervatív vízió. Ez rémálom.